1944. 08. 23. – 2022. 11. 25. – 2022. 11. 25.
Dr. Majzik István jogász, könyvkiadó, nyomdavezető, közéleti és kulturális egyesületek és alapítványok kezdeményezője, Szeged irodalmi-művészeti kultúrájának értő mecénása 78 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2022. december 15-én 11 órakor lesz, a Tisza River rendezvényhajón.
Sokak barátja, sokak támogatója küzdelmes, igazgyöngyöket kereső és találó, a tehetségeket felkaroló és a pályájukat segítve követő, művészetbarát és kultúraszervező élete hű tükre a 20. század második fele magyar történelmének. A sorfordulók és mérföldkövek által formált életút teljességét fejezi ki az a tény, hogy a megteremtett és felmutatott értékeket őszinte főhajtással tiszteli az utókor.
Majzik István 1944. augusztus 23-án született Tápiószecsőn. „Szerelemgyerek voltam.” – olvashatjuk emlékirataiban. Gyerek- és ifjúkora egy részét Budapesten töltötte, s bár élete második szakaszában, közel hat évtizedet Szegeden élt, de mindig nagyon ragaszkodott szülőfalujához. Sok emlék fűzte édesanyjához, aki fájdalmasan fiatalon, 33 éves korában hunyt el. „Az aknazártól a szépírásig” című 2015-ben megjelent önéletrajzi könyvében írta, hogy a Biblia már gyerekkorában megérintette, pap szeretett volna lenni, de a történelem másfelé sodorta életútját. Nyolc évesen kezdett el táncolni a tápiósági néptáncegyüttesben, amely az első éltető közösséget és a tehetsége kibontakoztatásának terét jelentették a számára. Szoros barátság fűzte mesteréhez, Ofella Sándor néprajzkutatóhoz, a néptáncegyüttes vezetőjéhez. Sok fényképet, emléket őrzött ezekből az évekből. Bár jeles tanuló volt, de családja anyagi helyzete ekkor nem tette lehetővé számára a továbbtanulást. Ifjú éveiben Budapesten festőtanonc volt, majd szobafestő-mázolóként dolgozott.
1964-ben katonaként került Szegedre. Mint hivatásos katona hamarosan kiképző lett, szakaszparancsnok. 1967–69 között a nyugat-magyarországi határon szolgált, katonai egysége a még az ötvenes években telepített taposóaknák felszedését végezte.
1969-ben ismerkedett meg későbbi feleségével, Juliannával, élete párjával, két gyermekük édesanyjával, hűséges társával. Családja tagjainak sokszor elmondott kívánsága ez volt: „Szeretetem fátyolként öleljen!”
1970-ben parancsnok-helyettesként, heteken keresztül fáradhatatlanul vett részt a dél-alföldi településeket pusztulással fenyegető árvíz elleni küzdelemben. A makói és a szegedi árvízvédelmi munkájáért Hazáért érdemrend bronz fokozata kitüntetést kapott.
Az önművelés iránt elkötelezett fiatalember 1971-ben a Radnóti Miklós Gimnázium esti tagozatán érettségizett. A hetvenes években a karhatalomtól a rendőrséghez kérte át magát, ahol először vizsgáló, majd csoportvezető, végül vizsgálati alosztályvezető volt. 1975–80 között jogi egyetemi tanulmányokat folytatott, cum laude minősítéssel szerezte meg jogi doktorátusát. Munkája során fegyelmezettnek, magával szemben is szigorúnak vallotta magát, szerette a pontosságot, a vállalt feladat pontos teljesítését. Élete e szakaszának egy várostörténeti szempontból is érdekes epizódja, hogy egy a kábelgyárral szembeni padlásra felfegyverkezetten elhelyezkedő, szerelemféltésből bosszút forraló katonaszökevényhez őt rendelték ki, mint tárgyalót. A katona ekkor elsült géppisztolyának lövedéke Majzik István feje mellett fúródott a ház vakolatába. Majzik István ezt az esetet úgy mesélte barátainak, utódjainak, hogy sem akkori sem későbbi meggyőződése szerint nem akarta őt lelőni a fiatalember, a fegyver bizonyára véletlenül sült el. Ez a humanista beállítódás végigkísérte életét, nem tudott rosszat feltételezni senkiről.
1982-től a Csongrád megyei pártbizottságnál dolgozott, a közigazgatási és adminisztratív osztály osztályvezető-helyetteseként. Közben Budapesten politológia szakra járt, politológus diplomáját 1990-ben vette át az ELTÉ-n.
A rendszerváltás idején rögtön bekacsolódott a civil életbe. Mint főszervező vett részt az Aerocaritas Légimentő Szolgálat megalapításában.
Az 1990-ben Agóra Print néven induló nyomda ügyvezetőjeként, annak hátterével megalapította a Bába Kiadót és a Bába és Társai Kft-t, amelynek igazgatójaként, 2014-ben történt nyugdíjba vonulásáig aktív szerepet játszott Szeged város kulturális életében.
Polner Zoltán író-költővel ebben az időszakban újjáélesztették a Művészklubbot, amelyben két évtizeden keresztül teret adtak a szegedi irodalom, a kulturális élet jeles képviselőinek, hangulatos beszélgető esteket varázsoltak a művészetkedvelő közönségnek.
1998-ban barátaival, Kiss Ernővel, a Bálint Sándor Művelődési Ház igazgatójával, Simai Mihály költővel, Dér Endre íróval létrehozták a Szegedi Írók Társaságát, amely szervezet kezdeményezte a Szegedtől-Szegedig Antológia könyvsorozat megszerkesztését és megjelentetését. E sorozat 1998-től 2013-ig, tizenöt, évenként megjelent kötete összesen közel kétszáz Szegedhez kötődő irodalmár alkotásait őrzi az utókornak. A Kiadó további két jelentős sorozatában, a Tisza Hangja könyvsorozatban ötvenegy, a Tanulmányok Csongrád megye történetéből harminchét könyvcím jelent meg. Majzik István vezetésével 1995 és 2014 közötti fénykorában a Bába Kiadó sok száz szerző közel 800 könyvét (címet!) jelentette meg összesen mintegy ötszázezer példányban. Ötletadója és megvalósítója volt a Betűvetés – Szegedi Könyvkiállítás és vásár rendezvénysorozatnak. A kortárs irodalom támogatásáért 2003-ban a Magyar Kultúra Lovagja kitüntető címben részesült.
1995-től a Magyarnóta Szerzők és Énekesek Dél-magyarországi Egyesülete elnöke volt. Zeneszerető barátaival, Kikli Tivadarral és Bánfalvi Józseffel irányították az egyesület napi munkáját. E szervezet kereteiben került nyomtatott kottás megjelentetésre a Dankó-életmű, továbbá a szegedi Nótás Újság, amelynek éveken át kiadó-szerkesztője volt. 2004-től nyaranta sok száz vendég részvételével zajlott nótaesteket szervezett az újszegedi szabadtéri színpadon.
A szegedi Közéleti Kávéház számos programjának szervezője volt, melyek közül a nevéhez fűződik az általa vezetett „Beszéljük meg!” című program, amely az idősebb korosztály számára jelentett közösségi eseményt.
2012-ben Szeged város közgyűlése egyhangú szavazással ítélte oda neki a Szeged Kultúrájáért díjat. A közgyűlés politikai preferenciákon felülemelkedő döntésében kultúrateremtő tevékenységének elismerését látta. De a legbüszkébb mégis arra volt, hogy sok fiatal író, költő és történész első kötetének kiadójaként segítette a pályájuk elindulását.
Aktív életének utolsó szakaszában a szegedi Agorában kezdeményezett színes programokat időseknek és fiataloknak. A Pelikán Egyesület alapító elnökeként minden évben sok-sok fogyatékkal élő kisgyermeket és fiatalt támogatott, mégpedig úgy, hogy a társadalmi befogadást is elősegítő módon, maguk a támogatottak is bekapcsolódhassanak az ünnepi műsorokba, elismerést és szeretetteljes örömteli pillanatokat szerezve mindenkinek. Az utolsó ilyen, 2021. december 20-án az Agorában tartott eseményt már nagybetegen szervezte.
Beszédeire fegyelmezett alapossággal készülve, féltő izgalommal várta az általa szervezett irodalmi, közéleti és közösségi eseményeket. Aktív, dolgos, szorgalmas és termékeny életet élt. Nagy űrt hagyott maga után.
Emlékét őrzik a könyvek!
TE LIBRI LOQUUNTUR!
Majzik Andrea és Jancsák Csaba